Rónai Erzsébet (Petra testvér) SSS

… 1914-ben, mikor kitört a világháború, ő a cserkészekkel köztudomásúlag nagyon erős szolgálatot teljesített, és mi is. Akkor kerültünk mi össze egészen, mert az ő cserkészei jöttek hozzánk dolgozni. Szerb Antal kicsi fiú volt, mikor ő hozzánk küldte. Sokat volt nálunk mint kicsi fiú, mert Major Dezső volt a vezetőjük. Persze még nem tudtam róla, hogy ki-mi lesz, csak emlékszem, hogy az a kis fekete fiúcska milyen sokat dolgozott. Nagyon sokat járt hozzánk Bernáth Pali és társa, Macskássy. Ott volt még Sztrilich Polcsi bátyja, Sztrilich Tamás. Innen származik a KLOSZ kezdete is. Akkor még csak Szociális Leányklub volt a neve. Mócsy János nővére, Mócsy Mária és Rácz Pippi jött el hozzánk és azt mondták: „hogy van az, hogy csak a fiúknak van ilyen nagyszerű intézményük, miért ne lehetne valami a lányoknak is?” Így kezdődött el.

1914-ben [Slachta] Margit testvér kezdte el először Magyarországon német mintára az úgynevezett szociális iskolát (így nevezte el). Kétszer egy héten volt előadás felnőtteknek. Akkor bementünk a Tanár Úrhoz (a régi [piarista] ház második emeletén laktak) és felkértük, hogy retorikát tanítson. Ő aztán rendszeresen jött hozzánk előadásokat tartani. Valami 50-60 vagy még több hallgató volt. A hely a Vörösmarty tér 31. sz. ház.

Aztán elvitték katonának. Én nagyon oda voltam ennek hírére. Margit testvérrel voltam nála és mondtam: „Nem jó van az, hogy neki el kell menni, még lelövik a Tanár Urat.” Akkor fölállt és azt mondta: „Nem hagyom ám magam.” … bementem Schützhöz [Schütz Antal] és azt mondtam neki: „ő olyan érték a magyar költészetben, hogy nem lehet engedni, hogy így kínlódjék”. Ezzel a Jó nekem, Uram című verssel mentem be hozzá. Akkor Schütz a főnökasszonyt (Farkas Edith) kérte meg … Jandik Regnumi atya hajlandó volt kimenni helyette és ő hazajött. Mikor visszajött, rögtön jött az iskolába, és akkor láttam először dühösnek. Kértünk tőle egy verset, amit Margit testvér prózában megírt, hogy azt ő versesítse meg és az legyen a szociális testvérek indulója. Pocsékul zenésítették meg. Akkor a Tanár Úr megcsinálta, behozta, odaadta nekem és azt mondta: „Hát így még nem írtam verset!” Roppant fiatal és roppant impulzív volt.

Alszeghy Zsolttal igen jó barátságban volt. … Riedllel [Riedl Frigyes] is nagyon jóban volt, egyszer Vácra kísérte vonaton, már mint volt tanítványa.

Schützcel elmondhatatlan jóban volt. Ahogy a Tanár Úr szeretni tudott, úgy szerette Schützöt. De nem volt teljes a viszonzás. Történt, hogy 1915-ben a főnökasszony Schützöt meghódította. Mert a főnökasszonynak olyan sajátosságai voltak, hogy … mindenkit – Prohászka püspöktől Horthyig – ténylegesen meg tudott nyerni. Schütz akkor aztán mindenestül a főnökasszonnyal volt kapcsolatban és elejtette egészen a Sík-barátságot. Ez már 1916-ben kezdődött és 1918-ban már egészen megérlelődött. Akkor már csak a 22-esben voltak együtt, Schütz annyira kizárólagosan lefoglalódott. A szétválás pedig 1922/1923-ban történt.

Sík tanár úr roppant közeli viszonyban volt velünk és a világon a legtermészetesebb volt. Legközelebb volt hozzá Auguszta testvér. [Stadler] Frida az egyetlen valami volt, arról nem lehet beszélni. Egyszer valakinek mondtam, hogy Frida a Tanár Úr múzsája. És ezt mondtam a Tanár Úrnak is. Ő akkor azt mondta: „A Frida nekem sokkal több annál.” Ezek azok a titokzatos kapcsolatok, amelyeket az ember nem tud elemezni. Amikor lelki kapcsolat olyan lehet, ami erősebb, mint hogy ketten lesznek egy testté. És ez nem érintette az Úristenhez való kapcsolatot semmit se (vö. a Gregorián című verset).

Hivatás: Flóra néni beszélte: első gimnazista volt és karikahajtást játszott. Az apa nagyon nagystílű ügyvéd volt és azt tárgyalták egymás közt, hogy majd Sanyi veszi át az irodát. Ő visszafordult és azt mondta: „Bocsánat édesapám, nem: én piarista leszek.” Flóra néni ezt úgy mondta, hogy a Sanyit a jó Isten a prefektus úr [Zimányi Gyula] küszöbére tette le.

Fiatal korában csak harmónia, csak kedvesség, csak végtelen természetesség jellemezte. Margit testvérrel kiránduláskor alapítottak valami „egyesületet”.

[Ikrich] Auguszta nagy szerepet játszott a Tanár Úr lelki életében. Mikor őt háromszor elhurcolták és háromszor volt börtönben, amikor először kijött a börtönből és az első kártyát írta, akkor ezt írta: „Vörös fonálként húzódott végig az egész léten: Szent az Akarat. Sándornak köszönöm, hogy megtanított rá.” Utoljára 1963 húsvéthétfőjén voltunk együtt és a Tanár Úr azt mondta: mire legközelebb jövünk, már Auguszta is velünk lesz. De már aztán ő sem ment Idához, csak hozzánk jött el pünkösdhétfőn. Akkor volt a Szentatya halála, nagyon megrendült volt miatta és azt mondta, hogy Szent Péter óta a legnagyobb pápa volt. Szeretetével meghódította a világot.

Mikor meghalt Zimányi [1953], rögtön bementem hozzá és mondom: „35 évig volt a lelkiatyám”. Ő azt mondta vissza: „Nekem ötvenig.” – Zimányinak a halálos ágyon elmondtam a Tanár Úr első ádventi beszédét és azt mondta rá: „Századunk kultúrája Sík Sándor.”

Schütznél már kezdet óta szerepet játszott tudat alatt bizonyos antiszemitizmus. Azt mondta egyszer, hogy Flóra néni olyan zsidós módon dícséri a fiát. A főnökasszony mondta, hogy Schütz azt mondta volna az imakönyvre: „Nekem Sík íródeákom volt ebben.” Schütz mindig le akarta kezelni Síket. Persze sokkal idősebb is volt, tanár volt, és egyideig nála is gyónt a Tanár Úr, aztán visszament Zimányihoz.

Amikor bemondta a rádió, hogy Tomek lett a generális, abban a pillanatban mondtam, hogy akkor Síknak kell magyar rendfőnöknek lenni. Ő másnap bejött hozzám a kórházba, ahol akkor feküdtem, meglátogatott, és mondtam: „Most maga lesz a rendfőnök.” Fölugrott, hogy „ne is beszéljen ilyet.” Akkor mondtam neki: „Nézze, maga tudja, hogy nem jó szerzetes. Maga mindenben olyan tökéletes, de nem jó szerzetes. És az Isten még ezt kiveszi magától.” Azt mondja: „Éppen ezért nem lehetek rendfőnök.” Erre én: „Ezért lesz az.” – Schütz ezt úgy magyarázta (az akkori piarista szellemet), hogy ők nem is szerzetesek.

Egyszer együtt volt nálunk egy este Tomekkel. Előadást tartott. Tomek élvezte. Akkor Tomek provinciális volt, ő pedig közművelődési ügyvezető. Akkor Tomek felállt az előadás után, hogy ő hazamegy, mert háromnegyed 8-kor ima van. A Tanár Úr ott maradt tízig, minden további nélkül. Aztán rendfőmök korában már sietett haza… Nézte az órát, maga előtt tartotta.

1947-ben a Zugligetben voltunk együtt: ő már mint rendfőnök, Tomek és többen testvérek. Ott voltak nálunk vacsorán. Akkor beszéltek már arról, hogy a prímás kuriális bíborosnak fog elmenni (előlép). Akkor azt mondtam: „Hát akkor csak a Tanár Úr lehet Magyarország hercegprímása.” Erre a Tanár Úr rámordított: „Petra testvér, én szakítok magával!”

1915-ben Flóra nénivel voltam kint egy cserkésztáborban. A Tanár Úr volt a parancsnoka. Nagyon balul sikerült, mert a gyerekek elhatározták, hogy csirkét fognak főzni és nem tudták. Mócsy Jancsi a bajonettjével vagdosta le a fejét. Négy óra felé volt ebéd és a Tanár Úr borzasztóan szégyellte. Végre mikor föl akarták adni azt a lét, akkor az asztalon egy furcsa skatulyában giliszták voltak, amit valamelyik fiú odatett. Azt a dühöt, ahogy a Tanár Úr azt odavágta és ordított! Akkor láttam először, hogy milyen düh volt benne. Néha reszketett a dühtől.

(Megjegyzem, hogy a szürkékkel és a kékekkel [a Szociális Testvérek Társaságával, illetve a Szociális Missziótársulattal, amelyből a testvérek kiváltak] egyformán jóban volt.) Mindenki úgy tekintette, hogy ő teljesen mihozzánk tartozik. Lehet, hogy a kékekhez is udvarias volt, de nálunk otthon volt. A háború után, mikor betette hozzánk a lábát, a testvér már szaladt, hogy forróvizes fürdőt csináljon. Ott evett, ott misézett, és ha beteg volt, ott tartottuk, ott ápoltuk.

Az utolsó időkben egy alkalommal azt mondta: „Ha maga tudná, hogy milyen nagy volt Frida néni!” Nem is hívtuk másképp: „Frida, a nagy nő.” Már évek óta kedd, csütörtök, vasárnap délután együtt voltak. Az utóbbi dőben már egészen ő gondozta és gondoztatta. Például a Tanár Úr beszédeiben rengeteg része volt. Sok mindent megbeszéltek. És lehetővé tette neki a költészetet. Már karácsonykor el kezdett dolgozni azon: hol, kikkel fognak nyaralni, és milyen csend legyen körülötte, és minden meglegyen. Mindig Ausztriában voltak, egészen addig, míg aztán nem lehetett kimenni. Távol tartottak minden zavaró momentumot. Mert a Tanár Úrnak nagy csend kellett ahhoz, hogy írni tudjon.

Az Esztétikát sokáig írta. Aztán egyszer Marosfőn kötözködtem vele, és azt mondta: „Értse meg, ha arra kerül a sor, hogy szó van a pesti egyetemről, ahhoz, hogy én pesti egyetemi professzor legyek, ahhoz nekem azt meg kell írni.” Nekem így akarta megmagyarázni. De ő nagyon akart pesti professzor lenni. Aztán mikor kezdődött az új világ és ő Pestre került Szent-Györgyivel [Szent-Györgyi Albert], akkor megint nagyon remélte. De mikor Lukács György került oda (mikor [Sík Sándor] Kossuth-díjat kapott és és elnöke lett a Közművelődési Tanácsnak), akkor elhatározta, hogy nyugdíjba megy. Akkor kint voltunk Zugligetben, Heinrichék villájában. Egy csomó lány volt ott és Bandi is odajött. Akkor azt mondta nekem: „Maga nem fogja szeretni azt a gondolatot, hogy nyugdíjba megyek?” De én azt mondtam, hogy nagyon szeretem. Frida pedig azt mondta, hogy a Tanár Úr az ország papja legyen. Akkor határozta el a konferenciabeszédeket.

Szent-Györgyi csak úgy vállalta a Közoktatásügyi Tanácsot, ha ő lesz az ügyvezető. Amikor ezt megtudta, kereste Fridát, de nem találta, és felszaladt hozzám, hogy mit szólok. Mondom: „Ha tudnám, hogy forradalom jön, azt mondanám, vállalja, de így nem tudom.” Akkor ment Zimányihoz és mikor megkérdeztem őt, hogy miért mondta, hogy vállalja, azt felelte: „Mert láttam, hogy ő akarja.”

Bizonyos értelemben mi baloldaliak voltunk a régi világban. A Tanár Úr is. Mi azt hittük, hogy most jönni fog egy egészséges kereszténység, anyagiaktól és mindentől megszabadítva; talán most az igazi kereszténységet fogjuk élni.

Több mint 50 éven át voltam vele együtt és nem hallottam, hogy valakiről valaha egy rossz szót mondott volna. Mindenkit a világon védett, egészen a komikumig és naivitásig. Hogy kihasználták! Mikor egyszer Flóra néni és Frida mondták neki, hogy az íróbarátai kihasználják, azt mondta: „Nem kell tőlem elvenni semmit, adom: van miből!”

URL: http://siksandor.piarista.hu/eletut/visszaemlekezesek/petra_testver.htm [2004]