Iván Mihály

Sík Sándor, a költő, professzor és cserkész

Witzenetz Márton felvétele, 1930

Képes Krónika 18(1936), 51-52. sz. (dec. 20.) 12-13. – Witzenetz Márton (lásd fenn) és Till Aranka portréfelvételeivel.

A szegedi piarista rendház gondolattermő csöndjében, ezer és ezer könyve között, rendtársai büszke szeretetétől körülvéve él és dolgozik Sík Sándor, az országos hírű költő, tudós és nevelő, akit Klebelsberg Kunó gróf idejében hívott meg irodalomtörténeti katedrájára a szegedi egyetem Itt keressük fel, a gondtalan fiatalság üde lehelletével s a tudomány komoly szellemével átitatott falak között, hogy több mint negyedszázados irodalmi tevékenységéről néhány szót kérjünk tőle a Képes Krónika olvasói számára. A költő húzódozik, menekülne az interjú elől, nem szívesen beszél magáról, bizony időbe kerül, amíg megadja magát és a szerzetesi szoba meghitt sarkában, kedélyes cigarettaszó mellett, végre mosolygó rezignációval készül elébe a kérdéseknek.

A kérdező is messze réved kissé, elmúlt esztendők emlékei kísértik, hiszen kisdiák korában ismerkedett meg a lelkes és lelkek ajtaján kopogtató szavakkal, amelyek a Zászlónk hasábjain szóltak először a magyar ifjúsághoz, amelynek számára új célokat mutatott, új csapásokat vágott. S az egykori kisdiák ma szilárdan vallja s ezzel a hitével bizonyosan nincsen egyedül, hogy Sík Sándorék munkája a Zászlónk hasábjain történelmi jelentőségű volt. A Zászlónk s később az Élet hasábjain vonta magára először a figyelmet az új név, Sík Sándor neve, amely azóta a magyar firmamentum egyik legszebb csillagává fényesedett, s a gyermekifjak lelkesítő eszményéből, rajongva szeretett vezetőjéből a katolikus irodalom egyik legértékesebb oszlopa lett.

Nagy idő telt el azóta. A fiatal szerzetesből tudós egyetemi tanár lett a kisdiákokból háborút megjárt, gondokban törődő férfiak váltak. De Sík Sándor, az ember, nem változott, isteni derűvel megáldott harmonikus és vidám poétalélek ma is, és boldog magvető, aki a hegy derekáról gazdag földekre tekinthet vissza. Nehezen hiszi el az ember a negyedszázados irodalmi múltat a fiatal arcú, élénk tekintetű, alig ezüstösödő hajú professzornak, aki ma az egyetemi ifjúság számára jelenti ugyanazt a szárnyakat növelő erőt, amely annak idején a középiskolás fiatalság vezérévé avatta. Pedig ez a 25 esztendő a magyar irodalom bő termését jelenti Sík Sándor műveiben. Szembe a nappal, A belülvalók mécse, az Élet gyűjteményes kiadása, a Csend, Zrínyi, Alexius, A boldog ember inge, Advent, Gárdonyi–Ady–Prohászka, Sarlós Boldogasszony, Fekete kenyér, István király, mind egy-egy eseménye az irodalmi életnek s mind egy-egy meleg siker Sík Sándor nyílegyenesen felfelé törő irodalmi pályája során

– Hogyan lettem költő? – indul a felelet az első kérdésre.

– Hogyan is lesz valaki költő? Erre nem lehet felelni. Az ember nem emlékszik a születésére. Legfölebb azt mondhatom meg, hogyan lettem a mások szemében is azzá. Az első, aki meglátta bennem a költőt és hitt benne, az édesanyám volt, – anyám, aki barátom is volt haláláig. A második, akkor szerzetesi elöljáróm, bölcs értm és nevelőm, utóbb és máig legbelsőbb atyai barátom, Zimányi Gyula rendtársam. Első verseim – a zsengék és az első igaziak is – a Zászlónkban jelentek meg; a gödöllői gyermekkor friss benyomásai, a Zászlónk akkori fiatal lendülete, Prohászka és Schütz Antal gondolatai, a nagy magyar irodalmi hagyomány és a háború előtti évek lírai újjászületése alakították személyes mondanivalóimat és formaösztöneimet. Irodalomszemléletem és ízlésem kifejlődésére legnagyobb hatással (olvasmányaim után) Riedl Frigyes volt. – Hogy drámaíróvá lettem, azt is legfőkép az ő bátorításának köszönöm, amellyel első komoly enemű munkámnak, a Zrínyi-tragédiának kéziratát fogadta. A nagy nyilvánosság számára a Petőfi Társaságnak egy 1910-i lírai pályázatán (amelyet a „Vág ritmusai”-val nyertem meg) a bíráló Harsányi Kálmán fedezett fel.

– Hogyan született meg a cserkészet Magyarországon? tesszük fel a következő kérdést az egész világon ismert cserkésznek.

– A magyar újjászületés ösztönéből, amely már a háború előtti években ott nyugtalankodott néhány fiatal magyar pap, tanár és diák lelkében. A budapesti Ref. Ifjúsági Egyesületben, ugyancsak a budapesti piarista gimnáziumban, a Regnum Marianumban, a budai ifjúsági Mária-kongregációban, az esztergomi bencéseknél és még néhány más helyen nagyjából egy időben ismertük fel Baden-Power zseniális pedagógiai rendszerében a nagyszerű lehetőségeket egy minden ízében gyakorlati, keresztény és magyar új nemzedék megteremtésére. Szellemünket, ilyen irányú gondolatainkat aztán belevittük az angol rendszerbe, és a magunk képére formáltuk. A Zászlónk propagálni kezdte a mozgalmat, a magyar ifjúság bámulatos megértéssel és lelkesedéssel jóformán azonnal magáévá tette és – főleg a forradalmak után megértette a társadalom is. A Magyar Cserkész Szövetséget az említett első munkások testvéri összefogása alkotta meg. Azóta a magyar cserkészet szelleméből – nagyszabású és sikeres nemzetközi érintkezéseink és részben több nyelvre lefordított vezetőkönyvem révén – sokat átvett a világcserkészet is, de főleg egyes nemzetek (bolgárok, lengyelek, lettek stb.).

A költő legközelebbi irodalmi munkája felől érdeklődünk ezután.

– A napokban kerül ki a sajtó alól „Magányos virrasztó” címmel az utolsó években írt verseim gyűjteménye és „Szent Magyarság” címmel az árpádházi szentekről tartott rádió-szentbeszédsorozatom, mindkettő a Szent István Társulat kiadásában. Legfiatalabb munkám a „Testvérek” című négyfelvonásos színmű, amely a Nemzeti Színház ezidei programmján szerepel, azonban súlyos szociális tartalmával annyira belemarkol a ma legégetőbb problémáiba, hogy végül is alighanem túl erősnek fogják találni az előadásra. E pillanatban nincs más irodalmi tervem, én csak a vakációban tudok poétáskodni, évközben elfoglal az egyetemi munka. Ezzel összefüggésben több irodalomtörténeti és esztétikai jellegű munkán is dolgozom, ezekről azonban, minthogy még messze vannak a befejezéstől, ma nem időszerű beszélni.

– Nyilván ezek közt lesz az az irodalomtörténeti munka is, amely a legújabb magyar irodalom történetét fogja feldolgozni 1919-ig?

– Arra az új irodalomtörténetre gondol, úgy-e, amelyet az Actio Catholica indított meg Alszeghy Zsolt szerkesztésében? Igen, ebben is részt veszek. Rám az utolsó kötet megírása vár, a múlt század hatvanas éveitől a világháborúig. A múlt század első felét tárgyaló kötet, amelyet Brisits Frigyes ír, most van megjelenőben. Az enyém két év múlva lesz esedékes. Az előkészítő munkát természetesen már évek óta elkezdtem. Előbb egy esztétikai munkát szeretnék befejezni, amelyen már régen dolgozom.

– Szívesen cserélte-e fel Budapestet Szegeddel? tesszük fel az utolsó kérdést. Szinte szorongva várjuk reá a választ, hiszen Sík Sándort magáévá szerette, a maga büszkeségének érzi Szeged. Mégis meg kell értenünk a kissé elgondolkodó szavakat:

– Budapesten születtem, testvéreim, barátaim legnagyobb része ott lakik, a pesti piaristáknál tanultam, ott voltam tanár húsz esztendeig, mindenképpen ott voltam otthon – ilyen kötelékek közül, természetesen, nem könnyű kiszakadni. Szegeden azonban. – folytatja kedves mosollyal a költő – annyi kedves, jó embert, barátot, kollégát, tehetséges tanítványt találtam, egyetemi munkámat oly hamar és oly nagyon megszerettem, hogy nagyon gyorsan ment az akklimatizálódás. Nagyon megkönnyítette ezt számomra, hogy Szegeden is van piarista rendház, ahol meleg otthonra találtam. Piarista vagyok és rendtársaim közt Szegeden ugyanazon életkörülmények közt élek, mint Pesten élnék. Pesti összeköttetéseimet különben sem kellett mindenestül megszakítanom. Most is például előadássorozatot tartok a budapesti Szabad Egyetemen „Bevezetés az esztétikába” címen. A katolikus irodalom életében részt tudok venni.

Elbúcsúzunk Sík Sándortól s a hallgatag szobától, amelyet a tengernyi könyv szerteáradó szelleme s a költő-professzor gazdag egyénisége valami különösen vonzó lélekkel telít. Az építő munka, a teremtő szeretet, a tüzeket gyújtó lelkesedés világa ez, amelynek szívetmelegítő hangulata sokáig velünk marad, amint végigmegyünk az utcák lármás és rideg során, vissza robotos napi munkánk könyörtelen korlátai közé.

URL: http://siksandor.piarista.hu/eletut/oneletrajzok/kepes_kronika_1936.htm [2023]

© Sík Sándor szerzői jogainak tulajdonosa a Piarista Tartományfőnökség (1052 Budapest, Piarista köz 1.). A honlapon található dokumentumok csak saját célokra, nem-kereskedelmi jellegű alkalmazásokhoz, változtatások nélkül és a forrásra való megfelelő hivatkozással használhatók. Minden más terjesztési és felhasználási forma esetében a Tartományfőnökség engedélyét kell kérni.