Piarista Rend Magyar Tartománya Központi Levéltára
virtuális emlékszoba
Piarista Rend Magyar Tartománya Központi Levéltára
virtuális emlékszoba
Az alábbi versek csupán folyóiratokban és alkalmi kiadványokban jelentek meg, Sík Sándor nem válogatta be őket versesköteteibe.
(Énekli a repülőgépek korának lantos diákja asszisi-i Szent Ferenc ünnepén)
Hadd daloljak hangos himnuszt,
Szárnyon szálló nagy szíveknek,
Egetjáró öntudatnak,
Győzve dalló szűz erőnek
Tűzimádó énekese, –
Rólad, neked, szentek szentje,
Legnagyobbak legnagyobbja,
Magasságban szálló Lélek!
Sodró percek siket árján
Száll és hull a szürke lélek:
Csak tebenned forr az élet,
Csak te tudsz itt lábon állni,
Megállni a futó percen.
Csak te mersz itt tenni, tenni;
S mindeneken úrrá lenni,
Magasságban szálló Lélek!
Megállsz, mint az ősi ormok,
Verő szélben, zivatarban,
Ólmos esőn, jégverésen,
Kétségeknek ködös éjén,
Csüggedések deres őszén,
Csuszamláson, suhanáson
Állsz és föl az égre nézel,
Magasságban szálló Lélek!
Mert tudod, hogy semmi sem nagy,
Mert tudod, hogy semmi sem szent,
Csak az, ami téged szolgál.
Megértetted, hogy király vagy,
A levőknek fejedelme,
Örökjogú született úr,
Mert magadban van erőd,
Magasságban szálló Lélek!
Amit a föld terem szépet,
Ami munkát végez a kar,
Ami szentet érez a szív,
Amit több az omló pornál
A halálnál hatalmasabb:
Az mind a te dicsőséged,
Mind a tied, egymagadé,
Magasságban szálló Lélek!
Neked szűk a föld határa,
Meglebbented hószín szárnyad,
S fölsuhansz a magasokba,
Hol az élő napok égnek,
Hol az Egynek arca fénylik,
Ki a mindent igazgatja.
Azért fénylik úgy az arcod,
Magasságban szálló Lélek!
Te az Isten mosolya vagy,
Számodra csak egy a törvény:
Tégy, mint Isten tenned adta,
Élj, mint Isten élned adta!
S győzz! Mert győzni születtél te,
Téren, időn, elmúláson,
S istenivé istenülni,
Magasságban szálló Lélek!
Zászlónk 8(1909/1910):2, 29. – „Jegyzet: Most október 4-én ülte a katholikus egyház az assziszi-i szent Ferenc rendje alapításának 700 éves évfordulóját.”
(A magyar harmadrendnek szeretettel)
Kinek szaván minden dalol
Az ég és föld határán.
S testvér-dallal Istent dícsér
A farkas és a bárány.
Boldog Szegényke Szent Ferenc,
Nagy testvér, egy a vágyunk:
Hogy minden kis testvéreid
Az életünkkel áldjunk.
Mint Mózes bokra Hóreben,
Élő tűz volt a lelked,
S a Krisztus áldott öt sebét
Tagjaidon viselted.
A boldogságos tűznyilak
Testeden átszegeztek:
Add, hordozzuk hűségesen,
A győzelmed keresztet.
Ki szétragyogtad, szent követ,
A Krisztus arca-fényét,
S alázat járt a jobbodon
S úrnőd a szent szegénység,
Ki legszebb mester-mása vagy
a Krisztus életének:
Add, hogy Krisztusban éljenek,
Akik nyomodba lépnek.
Emléksorok hazánk nagyjaitól a „Barátok” 700 éves jubileumára 1221-1921, Bp., 1921, 36. – Pásztortűz 12(1926), 439.
<zenéjét szerezte Dohnányi Ernő>
Krisztus ojtásának első eredése,
István király kaptárjának gyenge arany méze,
Szent Imre királyfi!
Kínzott földünkön a fiatal vetésért,
Árva magyar reményünkért, könyörgünk, ne késsél
Krisztust megimádni.
Tedd a homlokunkra hűvös kezed, kérünk,
Hogyha szilaj pogány módra lomha sötét vérünk
Észre, szívre lázad.
Krisztus szelíd láncát ha tördeli gőgünk,
Csillagtüzes szemeidben hadd égjen előttünk
Királyi alázat.
Lelked ojtsd lelkünkbe, mennyei ojtóág!
István király avítt kertjén serkennek a rózsák:
Jöjj nyesni, kapálni!
Akik fiak helyett fiaiddá lettünk:
Maradj a mi fejedelmünk, könyörögj érettünk,
Szent Imre királyfi!
Nagyasszonyunk 1930:10, 220. – Szent Imre-emlékkönyv, szerk. Harsányi Lajos–Tordai Ákos, Bp., 1930, 94-95. – Emlékkönyv Szent Imre herceg 900 éves jubileumára, szerk. Balanyi György–Schütz Antal, Bp., 1930, melléklet (Dohnányi Ernő zenéjével négyszólamú férfikarra).
Hall, hall hívogató titokzatos éneket.
Lát, lát, nehéz, riogató képeket.
Apját látja, a kegyelmes királyt:
Tiszteletes fürtje-szakálla koszorúja közül kiderengő
Ország-istápja szemét,
És benne gondot, gondot, csupa gondot,
Zsenge vetése fölött virrasztó szentember-gondja tengerét.
És látja angyal anyját, szőke Gizella úrnőt:
Lágy újja férje ősz haján simogatva jár,
De hazasóhajtó fátyolos szemében
A bajor erdők aranyos-zöld alkonya csillan:
Idegen sugár.
Míg arca redőit hűs hitves ajakkal csókolja simára,
Nem látja őszes urának szemébe mi rezzen,
Amint a faragványos ablakon át
Az udvarra suhan ki lobogva,
A buzogányosan feldobogó
Nehéz, bozontos harcosokra.
Milyen szépek, ahogy lejtő lovakon
Föltáncoltatnak a palota előtt.
Csupa ország-elseje, had-feje, törzsökös úr,
Kordován léptük alatt csikordul a kő,
Gesztenyeszín csimbókjuk a karmos irhát verdesi vállukon,
Apró, mély szikraszemük úr – büszke, nyugodtan a messzibe fúr.
De jaj, nincs bennük Krisztus-áhítat!
És nem dobog alázatos szív
A boltozatos bőr mellek alatt.
Papok dolgát pislogva – gyanúsan nézik,
Ajkuk nem szürcsöli gyermeki hittel
Az Ige mézit.
Két Istennek az ajándékot, ha tetszik,
Tetézve mérik,
De imádkozni meg nem nyílik a lelkűk,
S ki tudja, nem ontják-e titkon a kútfő hűsén
A kanca vérit.
Ó milyen szépek és nagyságosak!
És milyen balgák és milyen szegények,
Lovastul, aranyostul, fegyverestül!
Ó jaj, veszendők mindenestül!
Istenem lesz-e, ki őket megváltani tudja?
Lesz-e, aki a Krisztus kötőfékét
Ráveti egyszer dagadó nyakukra?
A sváb papok? A taliánok?
A zsolozsmakántáló tót barátok?
Ó látja őket is Imre úr:
Szelíd szemükben a Jézus mécse lobog,
És a martiromság parazsa izzik,
És testvérszeretet mosolyog:
Gellért atya igéje csurranó színméz,
És Valter mester úgy ejti az éneket,
Akár a betlehemi angyalok.
Jaj, de ha idegen a köntösük,
És idegen az arcuk,
És zengő szavuk is idegen ének:
A joculator nótázása
Édesebb a magyar fülének.
Ők jámborok: bőjtölnek és zöldséget esznek,
És matutinumra serkennek hajnal előtt:
De a monostor ajtaja zárva mögöttük,
És szerte járnak a dézsmaszedők.
Hol késnek a magyar apostolok?
Itt sárgálik a szent magyar vetés:
Hol vagytok, magyar Krisztus-aratók?
Igen, a király, az apostol, a szent,
Csorgatja dúsan az élet vizét,
A szíve vérét ontja szét
És mennek utána a legkülönbek:
Fejérvár egyháza ostyát melenget,
Szent Márton hegyén zsoltároznak a szentek,
Marosvárt Gellért atya esd,
Test nélkül lakozó sororok újjain
Kazula készül Veszprémvölgyben,
És Pápa szent-úr koronáján
Szikrázik a kereszt.
De a Bakonyban ott zörög Koppány szelleme még.
És a hegyeken
Pogány tüzek gyúlnak gonosz éjjeleken,
Döngő lépésük magyarok serege vasárnap,
Amikor misére bejárnak
(Jaj volna máskép, ispán kardja fenn virraszt)
Csak állnak és hallgatnak konokul.
Ó jaj, lepereg róluk a malaszt!
Be kár pedig értük!
Milyen jók és milyen erősek!
Csak a malaszt megjárná őket:
Mind csupa hadnagy válna belőlük
Szent Mihály úr seregében.
Hogy álma itt a Krisztus őr magyarja :
Isten gyepüje ördög ellenében!
Ki váltja meg,
Ki váltja meg Istennek ezt a népet?
Néma kiáltását aki hallom:
Mit adjak érte, én szegény fiú?
Az életemet?
Egy emberélet oly csekély!
Egy ember vére kis ár ezért!
Valami szent, valami nagy,
Valami emberen-túli áldozat
Rántó nehezét várja a mérleg.
Mégis, mégis, kegyes Jézus, kérlek,
Hadd én legyek, apró fiad,
Hadd én lehessek az áldozat.
Aki még semmi sem vagyok,
Akinek nincsen semmi erőm,
Akarok adni nagyon-nagyot.
Adj nekem adni valami nagyot!
Magyarok Istene, kegyelmes Krisztus
Aki akartad, hogy nagyot akarjak,
Mutasd meg énnekem akaratod!
A faragott Krisztus az oltárról lelép,
Két kezébe fogja az ifjú fejét,
És súg a fülébe nagy-titkos igét.
S meghajlik a herceg homloka mélyen,
Mint szárán lilom meglankad a szélben,
Fiatal fejét, amelyen halavány-sugaras,
Rejtelmes koszorú reszket,
A Krisztus átvert szívére szorítja,
S könyörög értünk Szűz Szent Imre herceg.
Zászlónk 38(1929/1930): (jan). 129-130. – Emlékkönyv Szent Imre herceg 900 éves jubileumára, szerk. Balanyi György–Schütz Antal, Bp., 1930, 58-61.
(Az Ó dicsőséges szent Jobbkéz dallamára)
István király ünnepének
Örvendezzünk keresztények.
Isten adta e napot,
Fel a szívvel magyarok:
Szent királyunk, árva néped
Hódolattal jő elébed.
Légy velünk, légy velünk!
Országodról el ne vedd
A te áldott jobbkezed.
Országunknak építője,
Ronthatatlan Szegletkőre
Építetted e hazát.
Krisztus küldte koronád.
Szent királyunk, megfogadjuk:
Örökséged el nem hagyjuk.
Esküszünk, esküszünk:
Mindörökké az vezet:
Halhatatlan Jobbkezed.
Dicsőséges koronádat
Máriának felajánltad.
Ő vigyáz azóta ránk,
Nagyasszonyunk, Szűzanyánk.
Szent királyunk, esdve kérünk,
Kérd a mennyben most is értünk
Máriát, Máriát.
Útjavesztett népedet
Vigye hozzá szent kezed.
Erényeid fénye – lángja
Szétragyogott hétországra.
A te áldott nyomodon
Szentek földje lett e hon.
Szent királyunk felsír hozzád
Tépett szívű Magyarország:
Légy velünk, légy velünk,
Régi, – jámbor népedet
Támassza fel szent kezed.
Kérjük édes Istenünket,
Kinek súlyos karja büntet,
Ám ha hozzád fordulunk,
Újra védő jó urunk:
Szent királyunk érdeméért,
Rajtunk tartott szent kezéért
Megbocsát, megbocsát
S minden régi jót megáld:
Szentistváni szép hazát.
Nagyasszonyunk 1938:1, 1. („Ének a Szent Jobbról” címmel). – Piarista Öregdiák 2(1937/1938):9(május), 134.
URL: http://archivum.piarista.hu/siksandor/eletmu/szent_versek.htm [2009]
© Sík Sándor szerzői jogainak tulajdonosa a Piarista Tartományfőnökség (1052 Budapest, Piarista köz 1.). A honlapon található dokumentumok csak saját célokra, nem-kereskedelmi jellegű alkalmazásokhoz, változtatások nélkül és a forrásra való megfelelő hivatkozással használhatók. Minden más terjesztési és felhasználási forma esetében a Tartományfőnökség engedélyét kell kérni.
